Pályázatokon- konferenciákon veszünk részt, rendszeresen zsűriztetjük munkáinkat a Hagyományok Háza szervezésében
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy egyesületünk minden tagjai fejlessze gyakorlati tudását, megismerjük és segítsük egymás tevékenységét.
Az egyesület 1994 óta tagja a Népművészeti Egyesületek Szövetségének, mely, mint országos szervezet, összefogja a megyei és regionális népművészeti és kézműves műhelyeket, segítségükkel mutatkozunk be és visszük közelebb, ismertetjük meg a felnövő nemzedéknek az elfeledett mesterségeket, hagyományainkat, értékeinket.
Az egyesület tagjai, kiváló szakemberei -mesterei több rendezvényen vállalkoznak a feladatra, bemutatják mesterségük alapfogásait, fortélyait a kézművesség szinte valamennyi ágában. Mestereink számára ez a tudásátadás kreatív élményének megélése, a megszólított érdeklődő kíváncsiskodókkal való együtt gondolkodással a felmerülő problémák közös megoldásával, hatalmas élmény…